Fontos mérföldkőhöz érkezett a békéscsabai tollaslabdázás a közelmúltban. A Körös Tollaslabda Sportegyesület utánpótlás játékosai először szerepeltek nemzetközi tollaslabda versenyen, ami az első külföldi megmérettetést jelentette a csabai tollaslabdázás történetében.
A Horvátországban szeptember 24-26. között megrendezésre kerülő, 19 nemzet 169 játékosát felvonultató 8. Zágrábi Nemzetközi Ifjúsági Bajnokságon U13-as korosztályban két tehetséges KTSE tollaslabdázó, Giricz Levente és Tószögi György állt vonalak közé egyéni és páros versenyszámokban.
A fiúk nem ijedtek meg a hangulatában igencsak „tüzes” nemzetközi arénában és az első napon zajló csoportmérkőzéseinken mindketten győztes meccsel is be tudtak mutatkozni. A verseny második napja a páros versenyszámokkal folytatódott, ahol a csabai sportolókat az elődöntőben egy ukrán páros búcsúztatta, így harmadik helyen végezve megszerezték a békéscsabai tollaslabda sport első nemzetközi érmeit.
A Körös Tollaslabda Sportegyesület elnöke, Mitykó László nagy örömmel gratulált a békéscsabai edzőteremben a játékosoknak, illetve edzőjüknek, Baranyai Jánosnak, hiszen amint kifejtette, a zágrábi érmek nem csupán az egyesület versenyéletének magasabb szintre lépését jelentik, hanem a megyeszékhely számára egy újabb sportág nemzetközi érdemeit is.
Értékeléséhez hozzáfűzte, ez az eredmény különösen annak fényében jelentős, hogy a Békéscsabán négy évtizede folyamatosan jelenlévő tollaslabda sport csak 2018 őszén öltött egyesületként önálló szervezeti formát és csupán ekkortól kezdődött meg az utánpótlás oktatás megszervezése, ami tulajdonképpen két éve formálódott hatékony szakmai munkává. Ez pedig annak tükrében, hogy a versenyszintű tollaslabdázás rendkívüli állóképeséget, gyorsaságot, összetett technikai képzést, magas koncentrációs képességfejlesztést igényel, nem mondható túlságosan hosszú időnek, viszont annál inkább fémjelzi a KTSE sikeres szervezeti erőfeszítéseit.
A KTSE két ifjú sportolója a 2021. október 29-31. között szintén Horvátországban (Opatija) megrendezésre kerülő Adria Nemzetközi Ifjúsági Bajnokságon folytatja nemzetközi szereplését.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges